Mi a szerelem? Ha annyi szenvedést okoz, akkor minek?
Mostanság történt, hogy elsőnek dobogott a szívem a szerelem ritmusára. Mikor megláttam a lélegzetem is elállt, olyan volt, mint ha a testem elhagyott volna és már csak lábaim tartanának meg a földön. Egyszerre volt mennyei és pokoli. Mit gondol rólam? Te jó ég ide jön! Inkább nyelne el a föld! -gondoltam magamban. Sosem féltem attól, hogy egy fiúval kell, beszélek, ám most remegtem. A józan eszem se tudta, mit tegyek, egyszerűen megtébolyodtam. Ekkor közelebb jött és megszólított. Még sohasem hallottam ilyen szépnek a nevem, mindig is utáltam a teljes nevemet kimondva, most viszont ölni tudtam volna azért, hogy csak még egyszer kimondja. Betegesen hangzik igaz? Nos, érezni is az volt. Szerelmes vagyok, életemben először. Azt hiszem most értettem meg, azt a sok posztot, a szerelem-szenvedés-ről. És ha Ő? Ha Ő nem szeret? A srác csak nézett a szemeimben és én közben erősen imádkoztam, hogy csak összene esek előtte. Jól vagy? Kérdezte. Hogy lennék jól? Mit tettél velem? Meg fogsz ölni! Végül válaszoltam egy bizonytalan igennel, mire ő kinyújtotta a kezét és bemutatkozott. De hisz én tudom a nevét, és Ő is az enyém. Akkor minek teszi ezt? Én, én ismerlek. Mondtam. Tudom, de gondoltam, megismerhetnél, jobban. Válaszolt és szemei csak úgy csillogtak. Lehet, hogy ő is szeret? Az lenne maga a mennyország. Szeretnél eljönni velem sétálni? Kérdezett ismét. Hogy a fenébe, ne? Igen-igen-igen dobogta a szívem, de én maga tehetetlenül álltam és egy szó se jött ki a számból. Végül bólintottam. Nem tudom mi történt, de a következő pillanatban, az utcán sétáltam, vele. Az idő csak úgy telt és nem is érdekelt. Csak Ő meg Én. Egyszer csak megfogta a kezem és én viszonoztam. Hihetetlen, de csak 2 napja ismerjük egymást és máris belezúgtam. Nem érdekelt a barátnőm se, aki az mondta, osztálytárssal nem kezdünk. Én igenis kezdtek, pontosabban a szívem kezdett. Bizol bennem? Szólalt meg ismét a fiú. Igen. És te bennem? Hebegtem. Azután megálltunk és körbe néztem, egy csodálatos helyen voltunk. A kilátás mesés, a társam mesés. Nem hittem volna, hogy egyszer egy fiúval leszek itt. De itt vagyok, az élet bizony hoz meglepetésket. Hunyd le a szemed! Kért meg. Rendben. Feleltem, majd lehunytam a szemem és vártam, mit fog tenni. Kis idő múlva átkarolta a derekam és lassan közeledve hozzám, megcsókolt. Mindig is azt hittem, csak a mesékben van tökéletes, pozitívan csalódtam, van tökéletes. Mint például ez a pillanat.
A pillanat, ami szertefoszlott, miután az ébresztőm megszólalt. Csak egy álom volt, egy meseszép álom. Átkoztam az órámat, mert felkeltett. És, hogy miért? Mert a szerelem, nem ilyen, az valódi. És ami valódi azért szenvedni kell. A valódi gyémánt ékszert sem kapod meg pénz nélkül, a pénzhez viszont szenvedni kell, dolgozni kell. A szerelem is ilyen.
Az iskola, minden napját átkoztam, amiért el kellet, nézzem titkos szerelmem arcát, anélkül, hogy tudnám, ő az enyém. Birtoklási vágy? Dehogy! Ez csak a veszélyes szerelem.
Mostanság történt, hogy elsőnek dobogott a szívem a szerelem ritmusára. Mikor megláttam a lélegzetem is elállt, olyan volt, mint ha a testem elhagyott volna és már csak lábaim tartanának meg a földön. Egyszerre volt mennyei és pokoli. Mit gondol rólam? Te jó ég ide jön! Inkább nyelne el a föld! -gondoltam magamban. Sosem féltem attól, hogy egy fiúval kell, beszélek, ám most remegtem. A józan eszem se tudta, mit tegyek, egyszerűen megtébolyodtam. Ekkor közelebb jött és megszólított. Még sohasem hallottam ilyen szépnek a nevem, mindig is utáltam a teljes nevemet kimondva, most viszont ölni tudtam volna azért, hogy csak még egyszer kimondja. Betegesen hangzik igaz? Nos, érezni is az volt. Szerelmes vagyok, életemben először. Azt hiszem most értettem meg, azt a sok posztot, a szerelem-szenvedés-ről. És ha Ő? Ha Ő nem szeret? A srác csak nézett a szemeimben és én közben erősen imádkoztam, hogy csak összene esek előtte. Jól vagy? Kérdezte. Hogy lennék jól? Mit tettél velem? Meg fogsz ölni! Végül válaszoltam egy bizonytalan igennel, mire ő kinyújtotta a kezét és bemutatkozott. De hisz én tudom a nevét, és Ő is az enyém. Akkor minek teszi ezt? Én, én ismerlek. Mondtam. Tudom, de gondoltam, megismerhetnél, jobban. Válaszolt és szemei csak úgy csillogtak. Lehet, hogy ő is szeret? Az lenne maga a mennyország. Szeretnél eljönni velem sétálni? Kérdezett ismét. Hogy a fenébe, ne? Igen-igen-igen dobogta a szívem, de én maga tehetetlenül álltam és egy szó se jött ki a számból. Végül bólintottam. Nem tudom mi történt, de a következő pillanatban, az utcán sétáltam, vele. Az idő csak úgy telt és nem is érdekelt. Csak Ő meg Én. Egyszer csak megfogta a kezem és én viszonoztam. Hihetetlen, de csak 2 napja ismerjük egymást és máris belezúgtam. Nem érdekelt a barátnőm se, aki az mondta, osztálytárssal nem kezdünk. Én igenis kezdtek, pontosabban a szívem kezdett. Bizol bennem? Szólalt meg ismét a fiú. Igen. És te bennem? Hebegtem. Azután megálltunk és körbe néztem, egy csodálatos helyen voltunk. A kilátás mesés, a társam mesés. Nem hittem volna, hogy egyszer egy fiúval leszek itt. De itt vagyok, az élet bizony hoz meglepetésket. Hunyd le a szemed! Kért meg. Rendben. Feleltem, majd lehunytam a szemem és vártam, mit fog tenni. Kis idő múlva átkarolta a derekam és lassan közeledve hozzám, megcsókolt. Mindig is azt hittem, csak a mesékben van tökéletes, pozitívan csalódtam, van tökéletes. Mint például ez a pillanat.
A pillanat, ami szertefoszlott, miután az ébresztőm megszólalt. Csak egy álom volt, egy meseszép álom. Átkoztam az órámat, mert felkeltett. És, hogy miért? Mert a szerelem, nem ilyen, az valódi. És ami valódi azért szenvedni kell. A valódi gyémánt ékszert sem kapod meg pénz nélkül, a pénzhez viszont szenvedni kell, dolgozni kell. A szerelem is ilyen.
Az iskola, minden napját átkoztam, amiért el kellet, nézzem titkos szerelmem arcát, anélkül, hogy tudnám, ő az enyém. Birtoklási vágy? Dehogy! Ez csak a veszélyes szerelem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: