Kedves Te!
Azt mondják, jó dolog kiírni az érzéseidet, úgyhogy én most így cselekedek. Szándékosan nem írom ki a neved, úgy is tudod.
Több mint fél éve ismertelek meg és azóta is imádlak. Az elején nem ment minden zökkenő mentesen, de végül is egymás mellett kötöttünk ki. És ez számít. Hihetetlen érzés, hogy van egy olyan fiú az életemben, aki úgy szeret, ahogy vagyok, a hibáimmal együtt.
Te vagy, az én első szerelmem. Az unokáimnak mosolyogva foglak mesélni. Ki tudja talán, a te unokáid is lesznek. Hiszen a jövő sok meglepetést tartogat még számunkra.
Szeretsz engem és ezt sokszor hangoztatod is, minden nap a fülembe súgod, ezt az egy rövid szócskát, amitől kicsattanok a boldogságtól. Örülök, hogy mi ketten összejöttünk, hiszen kiegészítjük egymást. Te vagy az a személy, aki az őrültségeimet elviseled, sőt még csatlakozol, te vagy az aki, a nehéz pillanataimban is mellettem áll és nem hagy el, azért mert nem vagyok a helyzet magaslatán.
Mi mások vagyunk, mint a többi szerelmes pár. Mi egészen különlegesek vagyunk. Ugye, te is így érzed? Mi megbeszélünk mindent, minden egyes dolgot tudunk egymásról. Nem csak felszínesen vagyunk kapcsolatba. Nem posztolunk a facebookra naponta képet, mert nem másra tartozik, hogy mennyire szeretjük egymást.
Szeretlek, ugye ezt tudod? Ezt rengetegszer mondom, amire te mindig megcsókolsz. Azt hiszem ennél több válaszra nincs is szükségem. Nem vagyok féltékeny, mert megbízom benned.
Egyszer szívesen megkapnám a választ arra, hogy miért, vagy velem? Mivel tudtalak én megfogni téged? Miért szeretsz? Ugye, sosem hagysz el?
Tudod, sokszor rettegek, hogy valami szebb és különlegesebb lányra lecserélsz. Hisz nem vagyok én olyan nagy szám.
Amikor a kezemet fogod, erősebbnek érzem magam, különbnek, mint a többi ember. Ha rád nézzek, mindig mosolygok, mert tudom, hogy te az enyém vagy. Minden egyes érintésedre jóleső borzongás fut át rajtam. Nem tudom, hogy te hogy vagy, de én őrülten szerelmes vagyok beléd.
Még emlékszem, az első beszélgetésünkre, még láthatatlanul is rajongtam érted. Egyszerűen a lelked minden egyes porcikáját imádtam már akkor is. A gondolkodásodat, a dolgokat, amiket szeretsz… egyszerűen mindent.
Aztán amikor elsőnek találkoztunk. Rád néztem és azonnal tudtam, hogy éltemben először szerelmes vagyok.
A kedves szerelmet pedig imádom, amiért megadod téged.
Ahogy rám nézel, látom a ragyogást. Szeretsz engem. Kincsként nézel rám, pedig megkaphatnál akárkit…
Az előbb említettem, hogy nem vagyok féltékeny. Ez azért nem mindig igaz, van olyan pillanat, amikor legszívesebben mindenkit felrúgnék a fenébe. De mentségemre szóljon, hogy miattad, vannak ilyen agresszív gondolataim.
Számtalan közös emlékünk van, még ha nincs is időnk olyan sokszor az iskolán kívül találkozni. Az esti telefonbeszélgetések, vagy az üzenetek, amik mindig megdobnak egy kis energiával.
Hogy őszinte legyek, nélküled nem lenne igazi az iskola, így legalább a szüneteket várhatom, hogy újra az öledbe lehessek.
Veled őszinte lehetek és ez egy kapcsolatba azt hiszem létfontosságú. Tud, hogy te is mindent elmondhatsz nekem. Megbízhatsz bennem.
Lehet, hogy naivan gondolkodok, de hiszek a közös jövőnkben. Számtalan példa volt már rá, hogy az ember, elsőre megtalálta az igazit. Mért ne lehetnél te az igazi?
A legnagyobb veszekedésünk is, csak apróság volt, amiért már az nap bocsánatot kértél.
Tökéletes vagy, minden szempontból. Határozattan te vagy az esetem -hogy okosnak tűnjek- zsánerem.
Viszont, ha egyszer vége szakad a mese világnak, kérlek, ne játssz velem, mond el, ha már nem szeretsz. Inkább tudjam az igazat, mintsem hazug ábrándokban higgyek.
Szeretlek!
Több mint fél éve ismertelek meg és azóta is imádlak. Az elején nem ment minden zökkenő mentesen, de végül is egymás mellett kötöttünk ki. És ez számít. Hihetetlen érzés, hogy van egy olyan fiú az életemben, aki úgy szeret, ahogy vagyok, a hibáimmal együtt.
Te vagy, az én első szerelmem. Az unokáimnak mosolyogva foglak mesélni. Ki tudja talán, a te unokáid is lesznek. Hiszen a jövő sok meglepetést tartogat még számunkra.
Szeretsz engem és ezt sokszor hangoztatod is, minden nap a fülembe súgod, ezt az egy rövid szócskát, amitől kicsattanok a boldogságtól. Örülök, hogy mi ketten összejöttünk, hiszen kiegészítjük egymást. Te vagy az a személy, aki az őrültségeimet elviseled, sőt még csatlakozol, te vagy az aki, a nehéz pillanataimban is mellettem áll és nem hagy el, azért mert nem vagyok a helyzet magaslatán.
Mi mások vagyunk, mint a többi szerelmes pár. Mi egészen különlegesek vagyunk. Ugye, te is így érzed? Mi megbeszélünk mindent, minden egyes dolgot tudunk egymásról. Nem csak felszínesen vagyunk kapcsolatba. Nem posztolunk a facebookra naponta képet, mert nem másra tartozik, hogy mennyire szeretjük egymást.
Szeretlek, ugye ezt tudod? Ezt rengetegszer mondom, amire te mindig megcsókolsz. Azt hiszem ennél több válaszra nincs is szükségem. Nem vagyok féltékeny, mert megbízom benned.
Egyszer szívesen megkapnám a választ arra, hogy miért, vagy velem? Mivel tudtalak én megfogni téged? Miért szeretsz? Ugye, sosem hagysz el?
Tudod, sokszor rettegek, hogy valami szebb és különlegesebb lányra lecserélsz. Hisz nem vagyok én olyan nagy szám.
Amikor a kezemet fogod, erősebbnek érzem magam, különbnek, mint a többi ember. Ha rád nézzek, mindig mosolygok, mert tudom, hogy te az enyém vagy. Minden egyes érintésedre jóleső borzongás fut át rajtam. Nem tudom, hogy te hogy vagy, de én őrülten szerelmes vagyok beléd.
Még emlékszem, az első beszélgetésünkre, még láthatatlanul is rajongtam érted. Egyszerűen a lelked minden egyes porcikáját imádtam már akkor is. A gondolkodásodat, a dolgokat, amiket szeretsz… egyszerűen mindent.
Aztán amikor elsőnek találkoztunk. Rád néztem és azonnal tudtam, hogy éltemben először szerelmes vagyok.
A kedves szerelmet pedig imádom, amiért megadod téged.
Ahogy rám nézel, látom a ragyogást. Szeretsz engem. Kincsként nézel rám, pedig megkaphatnál akárkit…
Az előbb említettem, hogy nem vagyok féltékeny. Ez azért nem mindig igaz, van olyan pillanat, amikor legszívesebben mindenkit felrúgnék a fenébe. De mentségemre szóljon, hogy miattad, vannak ilyen agresszív gondolataim.
Számtalan közös emlékünk van, még ha nincs is időnk olyan sokszor az iskolán kívül találkozni. Az esti telefonbeszélgetések, vagy az üzenetek, amik mindig megdobnak egy kis energiával.
Hogy őszinte legyek, nélküled nem lenne igazi az iskola, így legalább a szüneteket várhatom, hogy újra az öledbe lehessek.
Veled őszinte lehetek és ez egy kapcsolatba azt hiszem létfontosságú. Tud, hogy te is mindent elmondhatsz nekem. Megbízhatsz bennem.
Lehet, hogy naivan gondolkodok, de hiszek a közös jövőnkben. Számtalan példa volt már rá, hogy az ember, elsőre megtalálta az igazit. Mért ne lehetnél te az igazi?
A legnagyobb veszekedésünk is, csak apróság volt, amiért már az nap bocsánatot kértél.
Tökéletes vagy, minden szempontból. Határozattan te vagy az esetem -hogy okosnak tűnjek- zsánerem.
Viszont, ha egyszer vége szakad a mese világnak, kérlek, ne játssz velem, mond el, ha már nem szeretsz. Inkább tudjam az igazat, mintsem hazug ábrándokban higgyek.
Szeretlek!
Üdvözlettel, a barátnőd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: